Inlay-Onlay esztétikus fogszínű fogbetét
Az inlay (betét), olyan szilárd tömésfajta, amelyet a fogtechnikus készít el, egy lenyomat alapján. Alapanyagát tekintve készülhet fogászati műanyagból, porcelánból és aranyból. Az előbbi kettő esztétikus, fogszínű, az arany viszont a legtartósabb, hiszen a baktériumok -amelyek a szuvasodást okozzák- kevésbé telepednek meg rajta.
Betétet általában két ok miatt készítünk: az egyik ha túl nagy a tömés/szuvasodás a fogban, a másik pedig ha gyökérkezelésre került sor. Rágófogak szuvasodása esetén gyakran előfordul, hogy a fog anyagából a régi tömés és a szuvas területek eltávolítását követően kevés marad, így a fog csak igen nagy töméssel lenne helyreállítható.
Az esztétikus tömőanyagok velejárója, hogy zsugorodnak, ami ez esetben olyan nagy lehet, hogy a fog és a tömés között rés alakul ki, ahol a baktériumok megtelepedhetnek és újra szuvasodást okozhatnak. A nagyméretű (három fogfelszínt érintő) tömésekhez képest a betétek élettartama kb. háromszor hosszabb.
Gyökérkezelést követően a fogak szerkezete annyira meggyengül, hogy az épen maradt csücskök könnyen letörhetnek. Ha a törésvonal olyan kedvezőtlen, hogy az íny szintje alá esik, akkor előfordulhat, hogy a fogat ki kell húzni. Betét segítségével a károsodott fogak megmaradt, ép foganyaga megmenthető, megtartható, így elkerülhető a korona készítése.
A betét elkészítéséhez általában két alkalom szükséges:
1. alkalom: lenyomatvétel
A beteg fogban az orvos előkészíti a betét helyét (kifúrja a fogat), majd precíziós lenyomatot vesz, melynek alapján a fogtechnikus mester elkészíti a betétet.
2. alkalom: ragasztás
Az elkészült betétet az orvos speciális ragasztóval az előkészített üregbe ragasztja, majd polírozza.
A két időpont között ideiglenes tömés kerül a fogba, amellyel lehet étkezni.
A feltüntetett ár bruttó ár!
Termék ára: 60 000 Ft